|
Pákozdi Katonai Emlékhely
Első Világháború Emlékpont
Az első világháború befejezésének 90. évfordulójára készült el az doberdói fronton használatos barakk és fedezék másolata és a frontszakasz harcait bemutató kiállítás.
Nem a nagy háború történetét szeretnénk Önökkel megismertetni, hiszen az iskolai tananyag.
Célunk a magyar, - ezen belül a székesfehérvári- katonák háborús mindennapjainak bemutatása.
A háború hadszínterein számos ilyen rönkház épült, mint ahova most Önök beléptek. Ez egy tiszti barakk épület, amelyhez hasonlót a bejárattól balra elhelyezett fotón láthatunk.
A belépőt az ajtónál egy öreg népfelkelő fogadja. Ő Székesfehérvár környékéről vonult be, nevét is tudjuk Ő Király Imre npf. Sem a ruházata, sem a fegyvere nem a szabályoknak megfelelő.
A néhány hónapra tervezett háború első összecsapásai nem hoztak eredményt, kialakult az állásháború és a nagy veszteségek miatt egyre idősebb korosztályokat kellett bevonultatni, akiknek sem megfelelő ruházat, sem megfelelő fegyver nem jutott.
A bejárattól balra eső falon látható dioráma az állásharc mindennapjait mutatja. A harcmező az oly sok emberéletet követelő Doberdó – fennsíkról az Adria sziluettjét mutatja. Balra az isonzó csatára készülő 20. honvéd hadosztály parancsnoka, báró Lukachich Géza vezérőrnagy szemléli a terepet, Sipos Géza ezredessel a 17. ezred parancsnokával keresve az áttörésre legalkalmasabb helyet 1916. szeptemberében. Jobbra az olasz repülő támadás ellen harcoló, légvédelemre beállított Schwaczlose géppuska kezelőszemélyzete van tüzelőállásban. Benke hadnagy vezetésével.
A harcot Pour Gyula százados, a 17/1 zászlóaljparancsnok irányítja, aki éppen a fedezékéből sietett elő.
A diorámától jobbra látható a százados úr tiszti fedezéke, felszerelési tárgyaival és az „árokharc” mindennapi kellékeivel.
A fedezéktől jobbra egy stilizált temető látható, egy tiszti és egy legénységi temetést ábrázoló fotóval. Mindkét felvétel 1916. szeptember 18-án Pour szds. tiszti temetésén készült.
A diorámával szemben lévő, magyarázó szöveggel ellátott fotósorozat az első világháború, vagy ahogyan akkoriban nevezték a nagy háború mindennapjairól szól.
A kiállító hely elkészültével a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezet tiszteleg a székesfehérvári katonaelődök emléke előtt az első világháború befejezésének 90. évfordulóján.
A Kiállítás megvalósítását:
A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága támogatása,
A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Harctámogató Műszaki Zászlóalj katonáinak áldozatos munkája,
A HM Térképészeti kht. Nyomdai kivitelezése és
az OTP Garancia Biztosító Zrt. anyagi támogatása tette lehetővé.
A kiállító pont terveit készítették: Görög István ezredes, Dr. Négyesi Lajos alezredes HM HIM, Dr. Szabó József János nyá. alezredes hadtörténész, Nagy Károly alezredes,
Kaszanyi Sándor mk. őrnagy.
A dioráma részét képező eszközök és fegyverek Szanka József szegedi gyűjtő
gyűjteményéből származnak.
Projekt Manager: Görög István a HTBK titkára.
Szervezetünkről olvashat a www.htbkszfvar.hu honlapon.
Kapcsolat: htbk.szfvar@regiment.hu
8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Adószám: 18484127-2-07
|